Gyakran ismételt kérdések

A személyi asszisztencia az a szolgáltatás, amelyben a fogyatékos személy aktív, munkáltatói szerepben jelenik meg, aki saját maga alkalmazza az önrendelkező életét támogató személyeket.

Az önrendelkezés fogalma alatt azt értjük, amikor valaki döntéseket hozhat a saját életéről, a vele kapcsolatos eseményekről.

Az önálló életvitel az élet minden területére kiterjed, de ezek a területek egymásra épülnek. Tapasztalataink szerint a személyi asszisztencia az egyik legalapvetőbb elem, amely nélkül a többi területen sem valósítható meg az önrendelkezés (mint pl. a munka vagy szabadidő).

Magyarországon jelenleg még nem érhető el ez a szolgáltatás ingyen.

Nemzetközi hálózatot építünk, közösséget szervezünk, képzéseket fogunk tartani és lobbizunk. Hosszútávú célunk, hogy egy társadalmi vállalkozást fejlesszünk, amivel személyi asszisztenseket fogunk tudni kiközvetíteni a fogyatékossággal élő felhasználók számára, akik állami támogatásból finanszírozzák a szolgáltatást.

Jelenleg úgy tudsz csatlakozni a munkánkhoz, hogy követsz minket a közösségi médiában, és megosztod a tartalmainkat.

Jelenleg az Antal Zsuzsa Alapítványon keresztül tudsz támogatni minket: az alapítvány bankszámlaszáma: HUF: 10702019-67808276-51100005

Bárki lehet személyi asszisztens. A munka elvégzéséhez nem szükséges szakvégzettség vagy tapasztalat. Fontos azonban, hogy a személy rugalmas, empatikus és talpraesett legyen. A többi megtanulható.

Bármely fogyatékos ember igénybe veheti személyi asszisztens szolgáltatásait. Jellemzően talán a mozgáskorlátozott vagy magas támogatási szükséglettel élő, kerekesszéket vagy elektromos kerekesszéket használó személyeknél lehet találkozni asszisztenssel, de szinte bármilyen fogyatékossággal élő ember alkalmazhat ilyen embert, tehát látássérült, hallássérült vagy értelmi sérült ember is.

Röviden: mindent… Mindent, amivel a munkaadója megbízza. Nincs határozott munkaköri leírás, minden a munkaadó és a munkavállaló közötti egyezségen múlik.