![](/public/_13.jpg)
Csángó Dani vagyok, közgazdász, társadalmi vállalkozó, inkluzív egyetemi oktató. Kerekesszékes aktivistaként összekapcsoltam a személyes tapasztalataimat a tudásommal. A Freekey társalapítójaként a fogyatékos személyek önrendelkezését segítem elő.
Csángó Dániel
![](/public/_35.jpg)
Gál Dani vagyok, gyógypedagógus és az ELTE interkulturális intézetének hallgatója. Az aktivizmus mindig is közel állt hozzám. Úgy gondolom, hogy a Freekey már nagyon hiányzott a hazai érdekérvényesítési színtérről, így örülök, hogy úttörő lehetek ebben.
Gál Dániel
![](/public/_52.jpg)
Ivicsics Bori vagyok, közlekedésmérnök, végtaghiánnyal születtem. Szakmám mellett fogyatékosügyi aktivistaként tudom, nem születtem hiába így, tehetek a társadalom egy rétegéért. A Freekey-ben kaptam meg a kellő támogatást, hogy kiteljesedhessek ebben.
Ivicsics Borbála
![](/public/_66.jpg)
Katona Vanda vagyok, szociológus, az ELTE BGGYK-n dolgozom oktatóként és kutatóként. Számomra fontos, hogy ha egy téma fogyatékos emberekről szól, akkor együtt dolgozzunk rajta. A Freekey egy olyan csapat, ahol látható eredményekért küzdünk.
dr. Katona Vanda
![](/public/_47.jpg)
Kalász Vera vagyok, nemzetközi igazgatásszervező. 2010-ben bekövetkezett autóbalesetem óta kerekesszékes érintettként a Freekey-ben végzett munkámmal célom, hogy a fogyatékos emberek a társadalom megbecsült, azonos jogokkal rendelkező tagjai legyenek.
Kalász Veronika
![](/public/_05.jpg)
Köllő Geri vagyok, oxigénhiánnyal születtem, a központi idegrendszerem sérült, és ez a beszédemre is kihatott, így egy betűtáblával kommunikálok. Jelenleg Budapesten lakom egy intézményben, és önerőből tartok fenn és fejlesztek egy segítői hálózatot.
Köllő Gergely
![](/public/_41.jpg)
Kunt Zsuzsi vagyok. Gyógypedagógiát, fogyatékosságtudományt és kulturális antropológiát tanulok, tanítok. Azért csatlakoztam a Freekey csapatához, mert tudom: tagjainak tapasztalatai, hangossága, csendje olyan erő, aminek hiszek az alkotó képességében.
dr. Kunt Zsuzsanna
![](/public/11913506_1093051304056010_6379732238126059092_n.jpg)
Rékasi Niki vagyok, gyógypedagógus, doktori hallgató. A fogyatékos emberek mozgalmában szövetséges vagyok, hiszek abban, hogy mindenkinek joga van a saját életéről döntéseket hozni. Ezért csatlakoztam a Freekey-hez is.
Rékasi Nikolett
![](/public/_68.jpg)
Sándor Anikó vagyok, gyógypedagógus, közgazdász. Oktatóként és kutatóként az empowerment és önrendelkezés kérdéseivel foglalkozom. A Freekey megálmodója és társalapítója vagyok.
dr. Sándor Anikó
![](/public/_24.jpg)
Tóth Karcsi vagyok, egy kiskori védőoltás miatt lettem mozgáskorlátozott. Színháztudományból van MA diplomám. Táncos vagyok, a Bárczin participatív oktatóként, kutatóként, a Freekey csapatában pedig a személyi asszisztencia bevezetésén dolgozom.
Tóth Károly